Sokkoló baleset történt a Forma–4-es futamon – videó
Elképzelni is nehéz rosszabbat, mint amikor egy (majdnem) álló autóba rohan bele teljes gázzal egy másik. Pedig most ez történt.
Elképzelni is nehéz rosszabbat, mint amikor egy (majdnem) álló autóba rohan bele teljes gázzal egy másik. Pedig most ez történt.
A koccanást egy párizsi hotel előtt vette videóra valaki.
Semmi sem indokolta, hogy a Mini sofőrje befékezzen az autópályán, mégis megtette.
A Volkswagent szinte teljesen megsemmisítette a detonáció.
Sivi Makhmoudi határozottan kérte, hogy a jelenetet vágják ki, de a producer ezt nem tette meg. Az S-osztályos Mercedese bánta a dolgot.
A kínai Hsziung Csien két autó részeiből rakta össze a kétéltű kocsiját, ami nemcsak magabiztosan szeli a vizet, de képes benne hátramenetbe kapcsolni.
Átszakította a parkoló korlátját és egy emeletet zuhant az autójával egy autós.
Teherautó mellett ment el a motoros, aminek a vége egy igen kellemetlen meglepetés lett.
A kocsi hátuljához egy kötelet kötöttek, amit a farönkhöz erősítettek. A természet viszont visszavágott.
Megható felvonulást tartottak a postások az amerikai Frminghamben, hogy egy beteg kisfiún segítsenek.
Ezt a technológiát inkább ne tanuljuk el.
Ketten haltak meg abban a balesetben, amit csütörtökön rögzített egy autós fedélzeti kamerája.
Ez egy igen hatásos lecke olyannak, aki tesz másokra.
A napokban egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, amint egy személyautó elüti a zebrán épp átkelő kerékpárost. A történetben valószínűleg mindkét fél hatalmasat hibázott.
A méretes V8-as motorok alá hosszú felfüggesztést tenni, traktorkerekekkel és hatalmasat ugratni egy méretes dagonyába.
Néhány nap alatt közel 2 millióan látták, hogyan áll bosszút a dühös férj a feleség autóján.
Hiába van az autóban légzsák, ha nem megfelelően működik, az végzetes lehet. De már az is, ha a másodperc hét század részét késik.
A sofőr élete legrosszabb döntését hozta meg, amikor átlépte a záróvonalat.
A BMW sofőrje alig fél perc leforgása alatt több KRESZ-szabályt is megszegett, de látszólag nem zavarta a dolog.